A triatlon nagy története Nizzában

Néhány nap múlva Nizza ad otthont az IRONMAN 70.3 triatlon-világbajnokságnak. Ideje felidézni a város és a triatlon szoros kapcsolatának történetét, amely immár közel 45 éve tart.

Ahogy Amerikának megvan a legendás hawaii triatlonja, Hawaii, úgy Európának is meglesz a maga versenye Nizzában. A triatlon ugyanis éppen a hawaii verseny ellensúlyaként került be a város történetébe 1982-ben. Nizza pedig egy szerencsés fordulatnak köszönhetően vált a francia és a világtriatlon egyik fellegvárává. Mindezt egyetlen ember, az amerikai Mark McCormack akaraterejének köszönhette. A jogász, a profi sportolók, különösen golfozók és teniszezők menedzsere, a termékeny szerző és energikus McCormack alapította az IMG-t (International Management Group) is, amely a világ egyik legnagyobb sportmarketing-ügynökségévé vált.

McCormack 1982-ben, sok honfitársához hasonlóan, a hawaii célba érés lenyűgöző képein akadt fenn, amikor Julie Moss négykézláb küzdött a célvonal felé. A vakmerő amerikai üzletember egy új, modern kori kaland minden összetevőjét felismerte benne. Sietve lemásolta az Ironman Hawaii modelljét Európában is, hogy meghódítsa az öreg kontinenst, és exportálja az Atlanti-óceán túlpartján már bevált receptet.

A projekt eredetileg Monacóba készült

A helyszín adta magát: Monaco. Grace hercegnő hirtelen bekövetkezett halála azonban meghiúsította a hercegségben tervezett versenyt. McCormack nem akart időt veszíteni a Hawaiival vívott versenyfutásban, ezért gyorsan új helyszínt talált hosszú távú triatlonjához: Nizzát, az Angyalok öblét, a hátországot és a Promenade des Anglais-t.

Európában addig a hosszú távú triatlon alig számított többnek kuriózumnál. Plzeňben ugyan rendeztek egy hosszú, 2/200/20-as távú versenyt az akkori Csehszlovákiában 1980-ban, 1981-ben pedig Hollandiában, Magyarországon, az NSZK-ban és az NDK-ban is akadtak próbálkozások. A Francia Riviéra és Nizza fekvése azonban egyik helyszínhez sem fogható, és egyetlen szervezőnek sem volt akkora ereje vagy anyagi háttere, mint McCormacknek.

57 úttörő az első versenyen

Így aztán 1982. november 20-án rendezték meg Franciaország első nemzetközi hosszú távú triatlonját: 1500 méter úszás a Földközi-tengerben, 100 kilométer kerékpározás a hátországban és 42,2 kilométer futás várt a résztvevőkre. Az Angyalok öblének 14 °C-os vizében 57 „különc” vágott neki a versenynek, köztük kilenc francia férfi és egy francia nő, Majo Bouteleux.

Negyvenen értek célba, 17-en feladták, közülük heten kórházba kerültek. Még John Howard, az 1981-es hawaii győztes is „elsüllyedt” az úszásban, és feladta a versenyt.

Az 1500 méteres úszás után az angol Flagerty jött ki elsőként a vízből. Kerékpáron hamar megelőzte a holland Axel Koenders, aki mind a 100 kilométeren át fenntartotta a feszültséget. A maraton azonban felőrölte az erejét.

Egy bizonyos Mark Allen, az amerikai, lehagyta, majd honfitársai, Scott Molina, Scott Tinley és Jeff Tinley (a testvér) következtek, néhány másik versenyzővel együtt. Allen 6:33:52-es idővel nyerte az első versenyt. Az első európai a holland Jim Koster lett, aki hetedikként ért célba. Az első francia, Jean-Paul Theulin a 15. helyen végzett (8:14:12). Majo Bouteleux, az első francia triatlonista nő 10:41:37 alatt teljesítette a távot.

Egy sport, amelyet az Antenne 2 riportja tett ismertté

Egy hónappal később az Antenne 2 sugározta a „Voyage au bout de la souffrance” című riportot. Kevés néző kerülte el a figyelmét. A kritikák olykor maróak voltak, például Jacques Belin (Télérama) ezt írta: „Ez alighanem a rossz ízlés rekordja is.” Vagy: „Aki túl sokat akar bizonyítani, végül a kitűzött cél ellenkezőjét érheti el.”

A fogadtatás meglehetősen hűvös volt, McCormacket azonban nem állította meg. A Hawaii elleni hegemóniáért folytatott versenyben az amerikai egyre több pénzt és energiát mozgósított. 1983-ban módosította a távot, amely 4/120/32-re változott, szeptemberre tette a versenyt, és pénzdíjakat vezetett be, hogy odacsábítsa a legjobbakat. A következő évben már több mint 400 induló gyűlt össze Nizzában.

1985-ben a díjazás tovább nőtt, a győztes például 10 000 dollárt kapott, emellett rajtpénzeket is osztottak. A két rivális televíziós csatorna, a Hawaii-párti ABC és a McCormacket támogató CBS dollármilliókkal vívta a háttérháborúját.

Minden eszköz megengedett volt, hogy megszerezzék a legerősebb mezőnyt és a legnagyobb visszhangot. Az 1985-ös versenyt októberre tették, ugyanarra a hónapra, amikor Hawaiin is rendeztek Ironmant. Ez egyik viadaltól vagy a másiktól is elvitte néhány legjobb versenyzőjét. Nizza abban az évben talán a legerősebb mezőnyt vonultatta fel: ott volt az amerikai Big Four, a helyi kedvenc és az akkori legjobb európai, Rob Barel.

A nőknél az észak-amerikai Erin Baker, Silviane Puntous és Paula Newby Fraser is rajthoz állt. A közönség egészen közelről láthatta ezeket a sztárokat. A nizzai triatlon hírneve egyre nőtt, és vele együtt a népszerűsége is.

Yves Cordiert 800 méterrel a cél előtt érték utol 1992-ben

1986-ban átlépték az 1000 indulós határt. Jó és rossz értelemben egyaránt. A vízben a legjobb 20 kivételével mindenki levágta a pályát. Kerékpáron az út nem volt lezárva, a versenyzők túlnyomó többsége bolyban tekert fel a hágókra. Ennyi szabálytalankodót lehetetlen lett volna megbüntetni. A tömeges bolyozás miatt elkeseredett versenyzők közül sokan a futás során adták fel ezt a kiadást. A siker ára?

A fiaskót hamar elfelejtették, a következő kiadásokra pedig korrigálták a hibákat. 1987-ben Hervé Niquet lett az első francia, aki dobogóra állhatott, harmadikként. Egy évvel később Rob Barel lett az első európai győztes Nizzában. Mark Allen nem indult, ami nem mellékes részlet.

1992-ben Mark Allen az utolsó kilométeren előzte meg Yves Cordiert a győzelemért

1991-ben az ambiciózus helyi versenyző, Yves Cordier először állhatott dobogóra. A következő évben mindenki azt gondolta, hogy ő lesz az első francia győztes Nizzában. A kerékpározás végén 4:50 perccel vezetett Barel előtt, és kilenc perccel Allen előtt. A Nizzát Antibes-zal összekötő futószakaszon, majd visszafelé minden televíziós motor kísérte, így Cordier kiváló célponttá vált Allen számára. Az amerikai fokozatosan ledolgozta hátrányát, végül 800 méterrel a cél előtt megelőzte és „keresztre feszítette” Cordiert.

Mark Allen tíz győzelemmel

Még tíz évet kellett várni, hogy egy francia megnyerje a férfi versenyt: ez Gilles Reboul 2001-es győzelmével sikerült. Közben Isabelle Mouthon 1993-ban a női verseny megnyerésével megmentette a francia becsületet. Mark Allen ugyanebben az évben tizedik, egyben utolsó győzelmét aratta. Miután McCormack elérte célját, és világméretű eseménnyé tette Nizzát, visszavonult. Vége lett a vad éveknek.

Isabelle Mouthon, az 1993-as győztes, aki egy évvel később ugyanitt hosszú távú világbajnok lett

A verseny a francia triatlonszövetség fennhatósága alá kerül

A francia triatlonszövetség és Nizza városa vette át a verseny irányítását. A közintézményeknek és a szövetségnek azonban nem voltak olyan lehetőségei, mint az amerikai magáncégnek, és marketingerejük sem ért fel azzal. A verseny népszerűsége továbbra is töretlen maradt, a legjobbak körében azonban veszített a vonzerejéből. Az ITU több hosszú távú világbajnokságot is Nizzára bízott, ez mentette meg a rendezvényt. A 2000-es években a verseny egyre inkább „franciává” vált, és reflektorfénybe került a hosszú távú francia válogatott, amelyben François Chabaud, Gilles Reboul, Hervé Faure, Cyrille Neveu és Julien Loy is remekelt. Tizenegy kiadás után az FFTRI átadta a stafétát.

Gilles Reboul, az első francia győztes Nizzában, 2001-ben

2005-ben az IRONMAN veszi át a stafétát

2005-ben a már az IRONMAN France élén álló Yves Cordier vitte tovább a rendezvényt. Az Ironman márkanév, a szervezőcég tapasztalata és Cordier helyismerete újra fényt adott a versenynek. A nevezések hónapokkal a rajt előtt beteltek. Közel 3000 triatlonista akarta meghódítani a pályát, amelyet az Ironman-sorozat egyik legszebbjének tartanak. A többnyire tükörsima tenger kora hajnalban, az Èze-hágó, a Promenade felforrósodott aszfaltja és a véget nem érő maraton mind a legendát táplálják. A júniusra visszahelyezett verseny a nyári szezon egyik csúcspontja lett. Egyben olyan triatlonisták vadászterülete, akik kifejezetten erre a pályára készülnek.

Specialistáknak való pálya

A spanyol Marcel Zamora, az ötszörös győztes ezen a dimbes-dombos pályán minden feltételt megtalált ahhoz, hogy az Embrun előtti utolsó nagy edzését teljesítse. A belga Frederik Van Lierde, egy másik ötszörös győztes szintén élvezte a hátország szintkülönbségeit, akárcsak honfitársa, Tine Deckers (ötszörös győztes). A júliusi frankfurti Ironmannel és Roth-tal való ütközés, valamint a pálya nehézsége vélhetően még erősebb mezőnyöktől fosztotta meg Nizzát. Az Ironman-sztárok egyre ritkábban tűnnek fel Nizzában. A legjobbak már nem merészkednek ide úgy, mint a fénykorban, talán túl kockázatosnak érzik.

Egészen addig, amíg az IRONMAN 2023-tól rotációs rendszerben nem kezdte rendezni a nagy világbajnoki döntőt. A puristák körében botrányt kavart döntés újra előtérbe helyezte Nizza és Hawaii rivalizálását. Egyik évben Nizza rendezheti az IRONMAN-világbajnokságot, a következőben Kona, Hawaii. Így kétévente a táv legnagyobb bajnokai Nizzába érkeznek. 2023-ban a nizzaiak láthatták diadalmaskodni Sam Laidlow-t, az első francia IRONMAN-világbajnokot.

Sam Laidlow, az első francia IRONMAN-világbajnok Nizzában, 2023-ban

Vége a Hawaii-val közös rotációnak, a versenyek szeptemberre kerülnek

2025 áprilisában az IRONMAN engedett a közösség kívánságának, és úgy döntött, hogy 2026 után megszünteti a rotációt. Kona végleg visszakapja az IRONMAN-döntő rendezési jogát, amely október végén ismét Hawaiin gyűjti össze a férfi és női triatlonistákat.

Eric Ciotti új polgármesterré választása 2026 márciusában tovább bonyolítja a helyzetet: az eredetileg 2026-ra, 2028-ra és 2030-ra tervezett IRONMAN 70.3 világbajnokságot már csak 2026-ban rendezik meg. A nizzai IRONMAN-sorozat hagyományos versenyei pedig 2029-ig szeptemberre kerülnek a júniusi időpont helyett, hogy a nyári időszakban tehermentesítsék a városközpontot és a hátországot.

A triatlonisták szívében azonban Nizza örökre Nizza marad. Mint egy világítótorony a hosszú távú triatlon egyre sűrűbb versenynaptárában. Történelmével, történeteivel, kisugárzásával és páratlan hírnevével.

A triatlon nagy története Nizzában

További cikkek