Az IRONMAN Hawaii története és legendája, a triatlonosok Szent Grálja

A modern triatlon története szorosan kötődik Amerikához, azon belül pedig az amerikai álom két emblematikus államához. Először a hetvenes évek Kaliforniájához, ahol szinte minden megengedett volt, így új sportágak, főleg a különféle deszkás sportok kipróbálása is. Majd Hawaiihoz, az Egyesült Államok unióhoz csatlakozott ötvenedik és egyben utolsó államához. A nyugati parton és a Csendes-óceán közepén született meg a triatlon legendája. A beatnikek és a hippik Kaliforniájának gyermeke, a hosszú hajú, fürdőnadrágos, mezítelen köldökű triatlonos felszabadultan feszegette az állóképességi sportok határait. Sajátos világot épített, amelynek szabályai és kódjai csak fokozatosan alakultak ki.

© Collection personnelle de Scott Tinley

Miközben a boldog békeidők Európája már az 1920-as években életre hívta a kombinált versenyek első formáit, például a futásból, kerékpározásból, evezésből, úszásból vagy csónakázásból álló Course des Trois Ports, Touche-à-tout vagy Débrouillards versenyeket, ezt az új, triatlonnak nevezett sportágat valójában a kaliforniai sportolók új hulláma honosította meg és lendítette fel.

Az első, hivatalosan triatlonnak nevezett versenyre 1974-ben San Diegóban került sor, még ha a számok sorrendje nem is egyezett a ma ismerttel: futás, kerékpározás, majd úszás következett. A legenda szerint később egy honolului bárban, a Primóban született meg a ma ismert hármas kombináció. A kihívást állítólag az amerikai haditengerészet Hawaii-on állomásozó tengerészei találták ki, néhány korsó sör után. Arra keresték a választ, hogy az úszó, a futó vagy a kerékpáros a legteljesebb és legerősebb sportoló.

A vitát John Collins parancsnok döntötte el. Ő már a San Diegó-i triatlon 46 célba érkezője között is ott volt, és azt javasolta, hogy a szigetcsoport három legkeményebb versenyének kombinációja döntse el, ki a legjobb sportoló:

• Waikiki Roughwater Swim, 3,85 km úszás

• Around-Oahu kerékpárverseny, 185 km kerékpározás

• Honolulu-maraton, 42,195 km futás

Így született meg az a formátum, amelyet ma IRONMAN-ként ismerünk: 3800 méter úszás, 180 km kerékpározás és 42,195 km futás. Az úttörők nem keresték a kompromisszumokat és köztes távokat. Collins egyszerűen úgy igazította át a meglévő versenyek pályáit, hogy a rajt és a cél egyaránt Waikiki partjára kerüljön. Majd hozzátette: „Aki elsőként ér célba, azt Vasembernek fogjuk nevezni.”

© Archives IRONMAN

© Archives IRONMAN

© Archives IRONMAN

© Archives IRONMAN

1978 februárjában Honoluluban, Oahu szigetén 15 férfi próbálta teljesíteni ezt a pokoli hármast. Tizenkettőjüknek sikerült, mindannyian vasfigurát kaptak. Gordon Haller 11:46:58-as idővel elsőként ért célba, John Collins pedig 17 óra alatt fejezte be a versenyt. Egy évvel később már több mint ötvenen álltak rajthoz, köztük az első nő, Lyn Lemaire is. A kerékpáros az abszolút értékelésben az ötödik helyen végzett. Abban az időben, amikor a nők a maratonhoz hasonló utcai futóversenyeken még rajthoz sem állhattak, a triatlon magától értetődő természetességgel nyitotta meg előttük a kapuit.

Az IRONMAN-táv megszületett, és gyorsan népszerűvé vált. A Sport Illustratedben megjelent riport, majd az első televíziós tudósítás váratlan sikert hozott. Az évek és a versenyek során a hawaii szigetcsoport a sportág megkerülhetetlen helyszínévé vált. 1981-ben az esemény Oahuról Konába költözött, hogy lépést tartson a növekvő érdeklődéssel, és jobb körülményeket biztosítson a sportolóknak.

Közel ötven évvel később minden szezon végén még mindig ezrek érkeznek ide, hogy részt vegyenek azon a versenyen, amely 1990-ben az IRONMAN-táv világbajnokságává vált. A szezon során több mint 100 000 sportoló próbál slotot szerezni a ma mintegy hatvan országban megrendezett IRONMAN-versenyek valamelyikén, hogy kijusson a hawaii döntőbe.

© David Epperson/IRONMAN

Kona, a mindössze 12 000 lakosú kisváros évente egyszer a triatlon ritmusára ébred. A vulkanikus térségben, amely 2006-ban földrengés epicentruma volt, 2018-ban pedig a Kīlauea kitörése sújtotta, a triatlon mégis gyökeret vert. A helyiek döbbenten figyelték, ahogy minden októberben ellepik a várost ezek a kezdetben különösnek és oda nem illőnek tartott öltözékű sportolók. Kona két hetében lehetetlen elmenekülni az IRONMAN-őrület elől, különösen a híres Pier környékén. A jetlagtől szenvedő triatlonosok már kora hajnalban megmártóznak a Csendes-óceán meleg vizében, hogy a verseny előtt megnyugtassák magukat. A Cook kapitány-öböl rájáival, delfinjeivel és teknőseivel együtt a legtöbb korosztályos induló ébren megélt álomként éli át ezt a hetet.

A verseny napján ágyúlövés indítja útjára a 3800 méteres, neoprén nélküli úszást. A méterek és a kiszámíthatatlan áramlatok között egyre távolabb kerül a rajt ikonikus fehér kápolnája. Ezután jön a 180 km-es kerékpározás, szerényen számolva mintegy 1500 méter szintemelkedéssel, a Hawi felé vezető fordítóval, majd a gyakran szembeszélben teljesített visszaút a végtelen Queen K Highwayen. Végül maraton következik az Energy Lab párás, fojtogató hőségében, ezen a fortyogó lávamezőn, vagy a Palani Roadon, annak rövid, lábat törő emelkedőivel. A kaland végén túlfűtött befutó vár a Piernél, babér- és hibiszkuszkoszorúkkal, a korosztályos indulók utolsó métereit pedig sokszor lenyűgöző naplemente kíséri.

© Christian Petersen/IRONMAN

A sziget paradicsomi arca éles kontrasztban áll a verseny poklával, és ez a mítosz egyik alapköve: álomszerű díszlet, különleges hangulat, tökéletes marketingkörítés, a látszatnál jóval keményebb pálya, gyorsan változó és gyakran nehéz időjárás, valamint az ultraállóképességi versenyekből fakadó dráma. Julie Moss 1982-es, négykézláb megtett befutója, a váratlan összeomlások, a hátulról felzárkózó és „feltámadó” sportolók, valamint minden célba érkező teljesítménye együtt írta a hawaii történelem és mitológia legemlékezetesebb fejezeteit.

© Archives IRONMAN

Konán futni és átszakítani ezt a célvonalat azt jelenti, hogy az ember belép a sportág úttörőinek legendájába. Az amerikai Big Four, Dave Scott, Mark Allen, Scott Molina és Scott Tinley a verseny első éveiben aranybetűkkel írta be magát a történelembe: négyen együtt 13 alkalommal győztek, és teljesítményükkel az egész világon népszerűsítették a három szám kombinációját. Azt is jelenti, hogy az ember együtt versenyzett a kilencvenes és kétezres évek sztárjaival, Greg Welchhel, Luc Van Lierdével, Thomas Hellriegellel, Peter Reiddel, Tim de Boommal vagy Normann Stadlerrel.

2010-ben pedig újraélheti azt a hihetetlen jelenetet, amikor a maraton közben az ausztrál Chris McCormack és a német Andreas Raelert kezet rázott egymással. Raelert ezzel utat engedett McCormacknak a második győzelemhez, amely a déli félteke 2007 és 2012 közötti dominanciájának egyik jelképes pillanata lett.

© Tony Svensson/IRONMAN

Távolról figyelheti a németek 2014 és 2019 közötti uralmát is, amikor Patrick Lange, Jan Frodeno és Sebastian Kienle felváltva diadalmaskodott, valamint az új norvég triatlonos generáció felemelkedését, amely akár idén is átveheti a hatalmat.

© Spomedis

És tanúja lehet a női sportolók lenyűgöző fejlődésének is. A zimbabwei Paula Newby-Frasertől a svájci Natascha Badmannon és Daniela Ryfen, a brit Chrissie Wellingtonon, az ausztrál Mirinda Carfrae-n és Lucy Charles-Barclayen át a nők folyamatosan csökkentették a különbséget férfi riválisaikhoz képest.

Felmerül a kérdés: mikor kerülhet fel végre egy francia sportoló neve is a győztesek listájára? A 2022-ben Konán második Sam Laidlow tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy ott teljesítsen, ahol a korábbi francia éllovasok, Patrick Vernay, Cyrille Viennot, François Chabaud, Isabelle Mouthon, René Rovera és Yves Cordier nem tudtak: a hawaii dobogó legfelső fokán. Pszichológiai előnye már van, hiszen 2023-ban ő lett az első francia IRONMAN-világbajnok. Csakhogy az a világbajnokság Nizzában volt.

Az IRONMAN vezetői üzletemberként felismerték, hogy a márka komoly értéket képvisel, ezért a hawaii álmot még több induló számára akarták elérhetővé tenni. Néhány év alatt 1700-ról 2300-ra nőtt a kona-i döntő kvalifikáltjainak száma. Ez többek között a bolyozás problémáját is felerősítette, és megkérdőjelezte a verseny tisztaságát. A 2019-ben bevezetett hullámrajtok orvosolták ezt a problémát, ugyanakkor eltüntették a tömegrajtot, amely annyira jelképes volt egy olyan sportágban, ahol a bajnok és az amatőr egymás mellett indulhatott ugyanazon a versenyen. A rajtszámok növelése miatt 2019-ben női versenyt kellett rendezni szombaton, férfit vasárnap, ami tovább növelte a logisztikai terheket és gondokat a kis hawaii városban.

A versenyt megelőző héten Konán kialakult zsúfoltság végül a rendezvény jövőjét is veszélyeztette, és megtépázta a szervezés hírnevét. Ezért döntöttek 2023-ban úgy, hogy az IRONMAN-világbajnokságot Nizza és Kona felváltva rendezi, a női és a férfiversenyeket pedig évről évre különválasztják. A közösség ezt az ötletet furcsának tartotta, és a megoldás végül csak 2023-tól 2025-ig maradt érvényben.

A 2026-os kiírásban az IRONMAN-világbajnokság visszatér szülőhelyére és választott otthonába, Konára, valamint eredeti formátumához: egyetlen versenyen indulnak együtt a nők és a férfiak, legfeljebb 3000 résztvevővel. A gyökerekhez való visszatérést az egész triatlonos közeg üdvözli.