Interjú Marjolaine Pierrével az IRONMAN 70.3-as nizzai világbajnokság után: „Örülök, hogy ilyen kiegyensúlyozottak az eredményeim”

Marjolaine, közvetlenül az IRONMAN 70.3 nizzai világbajnoksága után nagyon csalódott volt, hogy lemaradt a dobogóról. Néhány nappal később hogyan értékeli ezt az ötödik helyet?

Még mindig csalódott vagyok. Nehéz, amikor az ember ennyit edz egyetlen fontos napért, aztán nem éri el a kitűzött célját. Az ilyen versenyekre kétszáz százalékosan odatesszük magunkat, áldozatokat hozunk, és amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, azt mindig nehéz megélni. De az ember hamar relativizálja a történteket. Van ennél rosszabb is. Egészséges vagyok, minden rendben, versenyezhettem, és örülök, hogy hazai pályán, Nizzában ott lehettem ezen a világbajnokságon. Kicsit olyan, mint egy nyári tábor végén: a hét végén mindent összepakolunk, és rájövünk, hogy vége, el kell búcsúzni a barátoktól. A csalódottság mellett ez is ott van az emberben: hogy egy fejezet most lezárul (*).

Mi nem működött a verseny napján?

Kerékpáron nem éreztem jól magam az emelkedőkön. Sík terepen és a lejtőkön, amelyeket alaposan megjegyeztem, kifejezetten jól ment, de az emelkedőkön nem volt erőm, legalábbis annyi biztosan nem, amennyi az előrejutáshoz kellett volna. Éreztem, hogy nem igazán reagál a testem, ezért nem is akartam nézni az időmet a Col de Vence-en, amelyen rendszeresen edzek. Ez is frusztráló, amikor jól ismered a pályát: pontosan tudod, mire vagy képes az egyes szakaszokon, és verseny közben gyorsan kiderül, hogy harcban vagy-e vagy sem.

Van magyarázata arra, miért fogyott el az ereje kerékpáron?

Nehéz megmagyarázni, mindent megtettem, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Tíz nappal a verseny előtt elkaptam egy kisebb vírust, olyasmit, ami ősszel vagy egy felkészülés végén könnyen előfordul, és tudtam, hogy még mindig küzdök vele. Vannak dolgok, amelyeket megpróbálunk kézben tartani, de nem tudjuk teljesen kontrollálni őket. Valószínűleg több apró tényező összeadódása okozta, hogy ez az energiahiány megjelent.

Futás közben csak erre tudtam gondolni: álljak meg és feküdjek le. Teljesen kész voltam, a testem egyszerűen csak szundítani akart. A futás egyes részeire egyáltalán nem emlékszem

Lelkileg megviselte, hogy kerékpáron ilyen érzései voltak, még mielőtt elkezdte volna a futást?

Nem, végig koncentrált maradtam. Egy triatlon a futás végén ér véget, és egyszer sem gondoltam azt, hogy ennyi volt. Küzdöttem tovább, és örültem, hogy másodikként értem be a depóba. Négy és fél perc volt a hátrányom, ami azért elég sok, de a Col de Vence tetején még nyolc perc volt, úgyhogy büszke voltam magamra, és tényleg tovább akartam harcolni. Amikor azonban elindultam futni, csak arra vágytam, hogy összeessek, ahogy a célban meg is tettem. A félmaraton alatt végig csak arra tudtam gondolni, hogy álljak meg és feküdjek le. Teljesen kész voltam. Nem hipoglikémia volt, inkább általános fáradtság, a testem egyszerűen aludni akart. A futás egyes részeire nem is emlékszem. Például az „ILOVENICE” feliratnál már nem tudom pontosan, hogy a Promenade-on vagy az úttesten haladtam-e el. Mintha kiesett volna egy rész.

Érzett már korábban is hasonlót?

Nem igazán, kivéve amikor egy versenyen kiszáradtam, majd rosszul lettem. Azt hiszem, most megpróbáltam a végsőkig feszegetni ezt a határt, közben viszont folyamatosan csúsztam hátrébb a rangsorban, így lelkileg tényleg nehéz volt benne maradni a versenyben. A dobogóról álmodtam, és ott is voltam, ezért amikor végül elveszítettem, nehéz volt feldolgozni. Megpróbáltam kapaszkodni, hogy legalább az első ötben maradjak.

Rendkívül erős és sűrű mezőny gyűlt össze. Ettől függetlenül tudta élvezni a többiekkel vívott küzdelmet?

Nem, éppen ezért vagyok kissé csalódott. Egyetlen támadásra sem tudtam válaszolni, és amikor megelőztek, nem tudtam beszállni a harcba. Nem volt meg bennem ehhez az energia, az ütőerő. Teljesen „el voltam lapulva”. A mezőny erősségét látva ráadásul nagyon nehéz volt megjósolni a helyezéseket, hiszen rengeteg pozitív és negatív meglepetés is benne volt a pakliban. Ettől függetlenül jó érzés, hogy folyamatosan erős eredményeket hozok, és kiegyensúlyozott vagyok.

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

A nizzai verseny előtt öt hetet töltött Font-Romeu-ban magaslati edzőtáborban, ezzel újdonságot épített be a felkészülésébe. Mire jutott a tapasztalatok alapján?

Csupa pozitívumot tapasztaltam. Egy erre szakosodott edzőközpontban voltunk, ahol minden infrastruktúra egy helyen állt rendelkezésünkre, hétfőtől vasárnapig reggel nyolctól este nyolcig, néha már hat órától. Ez nagyon sokat számít, mert ebben az időszakban Nizzában a városi uszodába kell mennünk, és alkalmazkodnunk kell a nyitvatartáshoz, a nyitvatartási és zárási napokhoz. Amikor ezek a korlátok hozzáadódnak az edzésekhez, alaposan megnehezítik az életet. Nagyon jó volt tehát, hogy szabadon alakíthattuk az edzéseinket. A magaslat élettani hatásai miatt is választottuk ezt a helyszínt.

A versenyen érzett energiahiányt nem hozza összefüggésbe a magaslati edzőtáborral vagy a Font-Romeu-ból való visszatéréssel? Tudjuk, hogy néha néhány nap is sokat számít.

Igaz, sok magaslati edzőtáborra van szükség ahhoz, hogy az ember pontosan tudja, nála hogyan működik ez. Biztosan szerepet játszott abban, hogy fáradtnak éreztem magam. Ugyanakkor szerintem a vírus is eltolhatta a formám csúcsát. Nagyon finom egyensúlyról és sok apró tényezőről van szó, és mindegyikkel jól kell bánni, hogy az ember optimalizálja a teljesítményét és a felkészülését.

Mindössze 26 éves, hamarosan 27 lesz, és a szakág klasszisaihoz képest még nagyon fiatal. Megnyugtatja ez?

Igen, természetesen. Az összes ellenfelem sokkal több versenyen indult nálam, közülük többen olimpiai távon is versenyeztek, és évtizedek óta áll mellettük szakmai stáb. Nekem nem volt ilyen szerencsém: mindent magamtól tanultam meg, az első években semmilyen segítséget nem kaptam a szövetségtől, és az eredményeim révén építettem fel magam. Előbb eredményeket kellett elérnem ahhoz, hogy támogatást kérhessek. Ez pedig szükségszerűen több időt vesz igénybe. Röviden: idővel kellett szintet lépnem.

Most kezdem csak növelni a futókilométereket. Eddig heti 40-50 kilométer körül futottam, Font-Romeu-ban viszont 60-80 kilométerre emeltem a mennyiséget. Nekem ez újdonság volt, miközben az ellenfeleim évek óta így edzenek.

Úgy érzi, van még hová fejlődnie? És hosszú távon is látja magát az IRONMAN-körversenyen?

Igen, természetesen. Egyáltalán nem értem még el a teljesítőképességem határát. Az edzésmennyiségem egyáltalán nem hatalmas, és ez tudatos döntés volt, mert nem akartam kihagyni lépcsőfokokat. Szinte kötelességemnek éreztem, hogy fokozatosan fejlődjek, és ne akarjak gyorsabban haladni a kelleténél. Úgy gondolom, még a fejlődésem elején vagy közepén járok, ami jó érzés, mert rengeteg mindent kipróbálhatok és megvalósíthatok. De mindennek a megfelelő időben és a megfelelő irányban kell történnie. Türelmesnek kell lennem, és azt is el kell fogadnom, hogy néha kikapok. Tudom, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetnem az intenzitásra és az edzésmennyiségre.

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

Mikor kezdi eljebb tolni ezt a határt?

Két éve nem volt fáradásos törésem, ezért Font-Romeu-ban elkezdtük növelni a futómennyiséget. Eddig heti 40-50 kilométer körül futottam, most viszont 60-80 kilométerre emeltem, ami nekem újdonság volt, miközben az ellenfeleim évek óta így készülnek. Ezen a téren kissé le vagyok maradva, de most már kezdek nagyobb hangsúlyt fektetni rá.

Az elmúlt években több fáradásos törést is elszenvedett. Miért és hogyan történt mindez, és úgy érzi, mostanra túljutott rajtuk?

2021-ben kezdődött, amikor a Covid-időszakban belevágtam a triatlonba. Semmit sem tudtam róla, mégis egyre többet edzettem. Csak szórakozásból, a számviteli tanulmányaim mellett. Hamar energiahiányos állapotba kerültem, elmaradt a menstruációs ciklusom. Azt gondoltam, majd visszatér, de aztán nem foglalkoztam vele eleget. Túl sok mindent csináltam egyszerre, nem maradt időm magamra, arra, hogy figyeljem, mi történik az életemben és a testemben. Folyamatosan felpörgetett üzemmódban éltem, sosem tartottam szünetet, sokat fogytam, fáradásos töréseim lettek, amenorrheám alakult ki, evészavarokkal küzdöttem. Minden összefüggött. Meg kellett értenem, hogyan működnek a hormonjaim, és mik a jó, illetve a rossz forma jelei. Hosszú és nagyon tanulságos folyamat volt, és sok időt veszítettem vele. Vagy talán éppen nyertem, mert ma sokkal jobban ismerem magam. Azt is megtanultam, hogyan versenyezzek úgy, hogy nem vagyok megfelelően edzett, és ez mentálisan is megerősített.

Tavaly magával sodort az IRONMAN hawaii versenyének nagysága. Idén szeretnék visszatérni, de már sokkal könnyedebben.

Kevesebb mint egy hónap múlva várhatóan ott lesz az IRONMAN hawaii világbajnokságának rajtvonalán Konában. Milyen célokkal indul?

Fokozatosan, napról napra visszatérek a komoly edzésekhez, amelyek ismét Kona felé terelnek. Lassan növelem a terhelést, hosszabb edzéseket végzek, és sok hőedzést is beiktatok, hogy hozzászokjak Hawaii melegéhez és páratartalmához, mert ott ez nagyon fontos tényező. Nizzából is fel kell még épülnöm, de mivel nem voltam igazán jó állapotban, nem hajtottam magam a végsőkig. Így végül elégedett vagyok a regenerációmmal, és két jó edzéshetem lesz Kona előtt, hogy akklimatizálódjak.

Mit visz magával a tavalyi hawaii élményből?

Egy nagyon nehéz verseny emlékét. Fizikailag jó állapotban voltam, de maga az esemény teljesen magával sodort (**). Szerintem első próbálkozásra nagyon nehéz jól teljesíteni ott, és tényleg szeretnék visszatérni, ezúttal egy kicsit… könnyedebben, mondjuk így?

Önnek való ez a versenyprofil és ez a légkör?

Igen, La Réunionra emlékeztet, ahol felnőttem. Imádom a meleget, mindig melegben edzettem, ez a körülmény egyáltalán nem zavar. Kona kerékpáros pályája nagyon kemény, még akkor is, ha alapvetően jól tekerhető. A gyorsabb, síkabb szakaszokat is szeretem: nem csak hegymenő vagyok, úgyhogy őszintén szólva már nagyon várom.

(*) Nizza eredetileg a 2028-as és a 2030-as IRONMAN 70.3-as világbajnokság házigazdája lett volna. Az új városvezetés költségvetési döntése miatt erre mégsem kerül sor.

(**) A női mezőnyben a 32. helyen végzett.