Marjolaine Pierré-interjú: „Örülök, hogy ilyen állandóak az eredményeim”

Marjolaine, közvetlenül a verseny után nagyon csalódott volt, amiért lemaradt a dobogóról a Nice-ben rendezett IRONMAN 70.3-világbajnokságon. Néhány nappal később hogyan értékeli az ötödik helyet?

Még mindig csalódott vagyok. Nehéz úgy készülni hónapokon át egyetlen napra, hogy aztán nem sikerül elérni a kitűzött célt. Az ilyen versenyekért kétszáz százalékosan odatesszük magunkat, dolgokról mondunk le, és amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, azt mindig nehéz megélni. De az ember gyorsan helyreteszi magában. Lehetne rosszabb is. Egészséges vagyok, minden rendben, rajthoz állhattam, és örülök, hogy átélhettem ezt a hazai világbajnokságot Nice-ben. Kicsit olyan, mint amikor véget ér egy nyári tábor: a hét végén összepakolunk, és rájövünk, hogy vége, el kell búcsúznunk a barátoktól. A csalódás mellett ez is ott van az emberben: hogy egy fejezet lezárul (*).

Mi nem működött a verseny napján?

Kerékpáron nem éreztem jól magam az emelkedőkön. Sík részeken és a lejtőkön, amelyeket alaposan megjegyeztem, kifejezetten jól ment, de az emelkedőkön nem volt erőm, legalábbis nem annyi, amennyi az érdemi haladáshoz kellett volna. Éreztem, hogy nem igazán reagál a testem. A Vence-hágón nem is akartam megnézni az órámat, pedig rendszeresen ott edzek. Ez is frusztráló: ha jól ismered a pályát, pontosan tudod, mire vagy képes az egyes szakaszokon, és verseny közben gyorsan kiderül, hogy a megfelelő szinten teljesítesz-e.

Van magyarázata arra, miért fogyott el az energiája a kerékpározás közben?

Nehéz megmagyarázni, igyekeztem a lehető legjobban felkészülni. Tíz nappal a verseny előtt elkaptam egy kisebb vírust, amilyet ősszel vagy egy felkészülés végén könnyen összeszed az ember. Tudtam, hogy a szervezetem még küzd vele. Vannak apróságok, amelyeket próbálunk kontrollálni, de nem tudunk teljesen kézben tartani. Valószínűleg több kisebb tényező adódott össze, és ezek miatt jelentkezett ez az energiahiány.

Futás közben csak erre tudtam gondolni: hogy megálljak és lefeküdjek. Teljesen kész voltam, a testem csak aludni akart egyet. A futás bizonyos részeire egyáltalán nem is emlékszem.

A kerékpáron érzett nehézségek lelkileg megviselték, mielőtt elkezdte a futást?

Nem, végig koncentrált maradtam. A triatlon a futás után ér véget, és egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy elúszott a verseny. Küzdöttem tovább, és örültem, hogy másodikként értem be a depóba. Négy és fél perc hátrányom volt, ami azért elég sok, de a Vence-hágó tetején még nyolc perc volt a lemaradásom, úgyhogy büszke voltam magamra, és tényleg folytatni akartam a harcot. Amikor azonban elkezdtem futni, csak arra vágytam, hogy összerogyjak, ahogy a célban végül meg is tettem. A félmaraton alatt végig az járt a fejemben, hogy megálljak és lefeküdjek. Teljesen kész voltam. Nem hipoglikémia volt, inkább általános kimerültség, a testem egyszerűen aludni akart. A futás bizonyos részeire nem is emlékszem. Az „ILOVENICE” felirat környékén például már nem tudom pontosan, hogy a Promenade-on futottam-e, vagy az úttesten. Olyan, mintha kiestem volna egy időre.

Érzett már korábban hasonlót?

Nem igazán, leszámítva azt az esetet, amikor egy versenyen kiszáradtam, majd rosszul lettem. Azt hiszem, most szándékosan a végsőkig feszegettem ezt a határt, ráadásul közben folyamatosan estem vissza a helyezésekben, ezért lelkileg is nehéz volt versenyben maradni. A dobogóról álmodtam, és ott is voltam, így amikor végül elveszítettem ezt a lehetőséget, az nagyon nehéz volt. Próbáltam kapaszkodni, hogy legalább a legjobb ötben maradjak.

Rendkívül erős és sűrű mezőny gyűlt össze. Ettől függetlenül tudta élvezni a többiekkel vívott csatát?

Nem, éppen ezért vagyok egy kicsit csalódott. Egyetlen támadásra sem tudtam válaszolni, és amikor megelőztek, nem tudtam bekapcsolódni a küzdelembe. Nem volt bennem energia, hiányzott a lendület. Teljesen erőtlen voltam. A mezőny erőssége miatt ugyanakkor nagyon nehéz volt előre felmérni, mi lehet a végeredmény, hiszen rengeteg pozitív és negatív meglepetés benne volt a pakliban. Mindenesetre jó érzés, hogy folyamatosan stabil eredményeket hozok.

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

A Nice előtti öt hetet magaslaton, Font-Romeu-ban töltötte, ami újdonság volt a felkészülésében. Mire jutott ennek tapasztalatai alapján?

Csak pozitívumokat tudok mondani. Egy speciális edzőközpontban voltunk, ahol minden szükséges létesítmény egy helyen állt rendelkezésünkre, hétfőtől vasárnapig reggel nyolctól este nyolcig, néha már hattól. Ez nagyon sokat számított, mert ebben az időszakban Nice-ben a városi uszodába kell járnunk, és alkalmazkodnunk kell a nyitvatartási időkhöz, a nyitva tartó és zárva lévő napokhoz. Amikor ezek a kötöttségek hozzáadódnak az edzéssel járó terhekhez, az nagyon megnehezíti az életet. Nagyon jó volt, hogy szabadon alakíthattuk az edzéseket. A magaslati edzés élettani hatásai miatt is vágtunk bele.

Az energiahiányt, amit a versenyen érzett, nem lehet összefüggésbe hozni a magaslattal vagy a Font-Romeu-ból való visszatéréssel? Tudjuk, hogy néha néhány nap is sokat számít.

Valóban sok magaslati edzőtáborra van szükség ahhoz, hogy az ember pontosan megértse, nála hogyan működik ez. Biztosan szerepet játszott abban a fáradtságban, amit éreztem. De azt gondolom, hogy a vírus valószínűleg eltolta a formám csúcsát is. Nagyon finom egyensúlyról van szó, és minden egyes tényezőt jól kell kezelni ahhoz, hogy optimalizáljuk a felkészülést és a teljesítményt.

Mindössze 26 éves, hamarosan 27 lesz, a sportág legjobbjaihoz képest tehát még nagyon fiatal. Ez megnyugtatja?

Igen, természetesen. Az összes ellenfelem jóval több versenyen indult nálam, némelyikük olimpiai távon is versenyzett, és évtizedek óta kapja a megfelelő támogatást és szakmai segítséget. Nekem nem volt ilyen lehetőségem: mindent magamtól tanultam meg, az első években semmilyen támogatást nem kaptam a szövetségtől, és az eredményeim révén építettem fel magam. Előbb le kellett tennem valamit az asztalra, hogy egyáltalán támogatást kérhessek. Ez szükségszerűen több időt vesz igénybe. Röviden: fokozatosan kellett magasabb szintre lépnem.

Most kezdem igazán növelni a futókilométereimet. Eddig heti 40–50 kilométer körül futottam, Font-Romeu-ban viszont már 60–80 kilométerre emeltem a mennyiséget. Nekem ez volt az első alkalom, miközben az ellenfeleim évek óta így készülnek.

Úgy érzi, még van hová fejlődnie, és hosszú távon is az IRONMAN-körversenyen képzeli el magát?

Igen, természetesen. Egyáltalán nem értem még el a bennem rejlő maximumot. Az edzésmennyiségem egyáltalán nem hatalmas, és ez tudatos döntés volt, mert nem akartam kihagyni lépcsőfokokat. Szinte kötelező volt fokozatosan fejlődnöm, nem akartam a kelleténél gyorsabban haladni. Úgy érzem, még a fejlődésem elején vagy legfeljebb a közepén járok, és ez jó érzés, mert rengeteg mindent kipróbálhatok és fejleszthetek még. Mindennek azonban a megfelelő időben és a megfelelő irányban kell történnie. Türelmesnek kell lennem, és azt is el kell fogadnom, hogy néha kikapok. Tudom, hogy intenzitásban és volumenben is többet kell majd dolgoznom.

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

© Pablo Blazquez Dominguez/IRONMAN

Mikor emelnek ezen a terhelésen?

Két éve nem volt fáradásos törésem, ezért Font-Romeu-ban elkezdtük növelni a futókilométereimet. Eddig heti 40–50 kilométer körül futottam, most viszont 60–80 kilométerre emeltem a mennyiséget. Nekem ez volt az első alkalom, miközben az ellenfeleim évek óta így edzenek. Ezen a téren kissé le vagyok maradva, de most kezdek nagyobb hangsúlyt fektetni rá.

Az elmúlt években több fáradásos töréssel is meg kellett küzdenie. Miért és hogyan történt mindez, és úgy érzi, mostanra maga mögött hagyta ezt az időszakot?

2021-ben kezdődött, amikor a Covid-időszakban belevágtam a triatlonba. Semmit sem tudtam róla, mégis egyre többet edzettem. Csak szórakozásnak indult, a könyvelői tanulmányaim mellett. Hamar energiahiányos állapotba kerültem, elmaradt a menstruációs ciklusom. Azt gondoltam, majd visszatér, de igazából nem foglalkoztam vele tovább. Túl sok mindennel foglalkoztam egyszerre, nem maradt időm magamra, arra, hogy figyeljem, mi történik velem és a testemmel. Mindig felpörgetett üzemmódban éltem, soha nem álltam meg. Sokat fogytam, fáradásos töréseim lettek, amenorrhoeám alakult ki, evészavarom is volt, és minden mindennel összefüggött. Meg kellett értenem, hogyan működnek a hormonjaim, és mik a jó, illetve a rossz forma jelei. Hosszú és nagyon tanulságos folyamat volt, közben sok időt veszítettem. Vagy talán inkább nyertem, mert ma sokkal jobban ismerem magam. Azt is megtanultam, hogyan versenyezzek felkészülés nélkül, és ez mentálisan is megerősített.

Tavaly maga alá temetett a hawaii IRONMAN jelentette esemény. Idén szeretnék könnyedebben visszatérni oda.

Kevesebb mint egy hónap múlva várhatóan ott lesz az IRONMAN-világbajnokság rajtjánál a hawaii Konában. Milyen célokkal érkezik?

Fokozatosan, napról napra veszek majd vissza fontos edzéseket, amelyek újra Kona felé terelnek. Lassan növelem az edzésterhelést, hosszabb edzéseket végzek, és sok hőedzést is beiktatok, hogy hozzászokjak Hawaii melegéhez és páratartalmához, mert ez ott nagyon fontos tényező. Nice után a regenerációra is figyelni kell, de mivel nem voltam jó állapotban, nem hajtottam magam a végsőkig. Ennek köszönhetően elégedett vagyok a regenerációmmal, így két jó edzéshétre lesz lehetőségem Kona előtt, és arra is, hogy akklimatizálódjak.

Mit visz magával a tavalyi hawaii verseny tapasztalataiból?

Egy nagyon nehéz verseny emléke maradt meg bennem. Fizikailag nagyon jó állapotban voltam, az esemény azonban maga alá temetett (**). Szerintem első próbálkozásra nagyon nehéz ott jól teljesíteni, és tényleg szeretnék könnyedebben visszatérni. Mondjuk így: kevesebb teherrel a vállamon.

© Talbot Cox/IRONMAN

© Talbot Cox/IRONMAN

Fekszik önnek ez a versenyprofil és ez a hangulat?

Igen, La Réunionra emlékeztet, ahol felnőttem. Imádom a meleget, mindig melegben edzettem, ez a körülmény egyáltalán nem zavar. Kona kerékpáros pályája nagyon nehéz, még akkor is, ha alapvetően jól bringázható. A gyorsabb, síkabb szakaszokat is szeretem: nem csak a hegyekben vagyok erős. Őszintén szólva már alig várom!

(*) Nice eredetileg a 2028-as és a 2030-as IRONMAN 70.3-világbajnokságnak is otthont adott volna. Az új városvezetés költségvetési döntése miatt erre mégsem kerül sor.

(**) A női mezőnyben a 32. helyen végzett.